Mindenki, aki ismer, tudja hogy annak, aki vagyok, iszonyatosan nagy része a „kutyás lány”, aki nem csak azóta szereti az ebeket, amióta csak az eszét tudja, de ezentúl a szabadidejében is nagyon szívesen foglalkozik nem csak a saját kutyájával, de gazdátlan, menhelyi jószágokkal is.
Eleinte csak nevettem a kutyás lány jelzőn, de ma már rájöttem, hogy ez komoly felelősségé alakult – kollégák kérnek tanácsot a kutyatartással vagy az első kutya vásárlásával/örökbe fogadásával kapcsolatban, esetleg abban, hogyan segíthetnének ők is az árva kutyusokon.
És igen, számomra ez őszintén nagy felelősség.
Ha benned is megfordult már ez a kérdés, hogyan segíthetnél árva kutyusokon, az alábbi sorok neked íródtak.
Az első és legfontosabb természetesen az anyagi támogatás, ami persze mindenkinél a leggyengébb pont, mert ezen felajánlásoknál az emberek félnek, mi lesz a pénzükkel, tényleg az állatokra fordítják-e. Nos, ez jogos kérdés, de ettől még sajnos az anyagi támogatás nem lesz kevésbé fontos, ugyanis a menhelyek ebből tartják fent magukat, más bevételi forrásuk nincs. Így akár az adó egy százalékát külditek nekik, akár egyszeri jellegű, (vagy rendszeres!) átutalásokkal támogatjátok őket, nagyon hálásak lesznek. És ha szeretnétek ellenőrizni, mégis mire fordítják a kapott összegeket, nyugodtan látogassatok el hozzájuk, és nézzétek meg élőben is a munkásságukat! Illetve mivel egyesületekről van szó, a bevételeiket és költségeiket is elérhetővé kell tenniük a nyilvánosság számára.
A másik támogatás, amit mindig kiemelek, az a tárgyi adományok eljuttatása az állatvédő szervezeteknek. Gyakran van szükségük mindenféle dologra, kezdve a nyakörvektől, pórázaktól, a kullancs elleni védőszereken át nagyon sokféle gyógyszerig, illetve gyakran kérnek segítséget az aktuális időjárás elleni védekezéshez (télen szigetelőanyagokkal, takarókkal is tudtok segíteni, nyáron napellenzőkre van óriási szükség, stb).
A harmadik dolog, ami nagy segítség a sétáltatás. Általában a menhelyek nagyon szűkösek erőforrásokban, és ez a munkaerőre is vonatkozik. Keveseknek adatik meg a lehetőség, hogy fizetett gondozókat alkalmazhassanak, a legtöbben csak önkéntesekből szerveződnek, így nagyon hálásak tudnak lenni, ha mások is segítik a munkájukat, akár azzal is, hogy segítenek a kutyusok napi mozgásának biztosításában. Ilyenkor természetesen érdemes előre informálódni a menhelynél, hogy mikor lehet menni sétáltatni (mely napokon, hány órakor), és milyen feltételekkel. Vannak, akik szeretik a hivatalos regisztrációt, és például szükséges az önkéntes azonosító kártya kiváltása is, vannak, akiknél megérkezéskor telefonálni szükséges, de vannak olyanok is, akik annak is nagyon tudnak örülni, ha váratlanul beesünk hozzájuk és felajánljuk segítségünket.
Haver a Futrinka Egyesület vizsla fajtamentő csapatának védence
Vannak még további lehetőségek ezen felül is – például sokszor hirdetnek meg felújító napokat, amely során lehetőségünk van segíteni a nagytakarításában, vagy például a kennelek kipofozásában is.
Ami fontos, és ezt 3-4 éves rendszeres önkéntesi és sétáltatói tapasztalattal mondom – amit a menhelyeken látunk, nem mindig csupa játék és mese. Találkozni fogtok beteg kutyusokkal, vagy problémás, alul szocializált példányokkal, soványakkal vagy túlsúlyosokkal – egy szó, mint száz, mindegyik valamilyen szintű lelki, vagy fizikai támogatásra, rehabilitációra fog szorulni. De én ennek ellenére, vagy talán pont ezért szeretem csinálni, mert tudom, hogy én is hozzátehetek valamit a lelki és fizikai fejlődésükhöz.
Ápoltam már összefoltozott kutyust, akinek napi kétszer kellett a fülén cserélni a kötést, vagy sétáltattam kutyust, akit épp akkor hoztak át a gyepiről, így még a gondozók számára ismeretlen volt a jelleme, a viselkedése; láttam kutyust, akit személyesen adott le a menhelyre a gazdája – sok szívfacsaró dolog történik egy állatvédő egyesület életében, de ennél szomorúbb csak kevés.
Bárhogy is döntötök – segíteni jó dolog!, és én mindig erre fogok buzdítani mindenkit. Már sokakat sikerült megfertőznöm, csak abban bízom, hogy ezt a „betegséget” ők is terjesztik tovább, és egyre többet olvasok majd arról, hogy a menhelyek bővelkednek a segítségben!
Ps. A cicákat is ér szeretni. ;)
